SocialBeing

Az online emlékezeti helyek már évek óta nagy népszerűségnek örvendenek. Ezeken a website-okon a rokonok az elhunyt emlékművét hozhatják létre, az élettörténetét írhatják meg, képeket videókat tölthetnek fel. Ezekkel szemben az I-Memoriallal a saját sírkövünket építhetjük fel, és halálunk után még kommunikálhatunk is a rokonainkkal.

Az interneten rengeteg, főleg angol nyelvű memorial site található, ilyen például a Virtual Memorials - amely az egyik legrégibb ilyen honlap - , a MemoryOf és a Much Loved, a magyar oldalak közül pedig a Gyertyaláng lett a legsikeresebb. Ezeken az oldalakon a hozzátartozók állíthatnak emléket az elhunytaknak, bizonyos szolgáltatások ingyen, mások pénzért elérhetők. 2009 óta viszont nemcsak ezeken az oldalakon, hanem a Facebook-on is hozhatunk létre emlékhelyet, ugyanis ha jelentjük az elhunyt felhasználókat, akkor a profiljuk különleges beállításokat kap (például eltávolítanak minden bizalmas információt, elérhetőséget, és csak a barátok láthatják a profilt.)

Az I-Postmortem két szolgáltatást működtet: az egyik az I-Tomb (a virtuális temető), a másik pedig az I-Memorial, amely abban különbözik a felsorolt virtuális emlékhelyektől, hogy itt saját magunk építhetjük fel emlékművünket. A feltöltött adatok egészen addig titkosak maradnak, amíg a felhasználó meg nem hal. Az emlékmű nyilvánossá válásához még a halálunk előtt találnunk kell 1 - 3 olyan hozzátartozót, aki bejelenti az oldalon, hogy meghaltunk, és végrehajtja az általunk hátrahagyott instrukciókat. (Egyébként a szolgáltatásról nekem azonnal a P. S. I love you című film jutott eszembe, ahol a férfi(fő)szereplő szintén a halála után üzenget a barátnőjének.)

Az oldal négy különböző tartalom létrehozását teszi lehetővé. Az első az úgynevezett emlékmű, ez fog meglenni a virtuális temetőben (I-Tomb, itt már elhunyt személyeknek is lehet állítani sírkövet). Ide lehet feltölteni az élettörténetet, videókat, zenéket, tulajdonképpen bármilyen dokumentumot, amelyet a felhasználó publikusnak tart. Az emlékművön kívül lehet hagyni üzeneteket is, amely szintén bármi lehet (hang, videó, dokumentum), és amely az általunk megjelölt személyhez fog eljutni a halálunk után. Az üzeneteken kívül meghagyhatjuk utolsó kívánságainkat is, például arra vonatkozóan, hogyan rendezzék üzleti ügyeinket, vagy hogyan szervezzék temetésünket. A negyedik létrehozható tartalom pedig egy online páncélszekrény, ahol a titkos dokumentumainkat tárolhatjuk. Ezek a dokumentumok már nem elérhetőek bárki számára, és a halál után öt évvel törlődnek is.

A szolgáltatás szlogenje szerint mindenkinek szüksége van egy I-Tombra, de miért is? A honlap szerint nagyon fontos, hogy ápoljuk az örökségünket, ezzel pedig az I-Memorial három emberi szükségletet is kielégít: nyomot hagyunk a világban; nyugodtan halunk meg, mert elmondtunk mindenkinek mindent, amit akartunk; és a hozzátartozóink is tudni fogják, hogy mit kezdjenek a pénzügyeinkkel, hogyan rendezzék meg a temetésünket.

Az oldal megfogalmazása szerint  még a gyerekeink gyerekei is tudni szeretnék majd,hogy milyenek voltunk, erre kínál megoldást a szolgáltatás, amely ráadásul az emberiség történetében először teszi lehetővé, hogy mindenki elérje a halhatatlanságot. Ez azonban nagy valószínűséggel nem így lesz: a fejlesztés azt feltételezi, hogy a digitális emlékezet tartósabb mint a generációkon át öröklődő emlékezet. Azonban tekintve az internetes szolgáltatások gyors változását, a dédunokánk valószínűleg nem is fog tudni róla, hogy valaki éveken keresztül fizetett azért, hogy megmaradjon az emlékműve egy virtuális temetőben.

A szolgáltatás nem a családi emlékezetről, nem is a halhatatlanságról szól, és nem a hozzátartozóknak készül. Sokkal inkább szól egyrészt az üzletről: az I-Memorial profil fenntartása ugyanis évente 120 dollár, míg az I-Tombé 50 dollár. Ahogy minden folyamatosan áthelyeződik az online színtérre, a halál is egy egyre nagyobb üzletté válik a digitális világban, főleg, hogy a virtualitás látszólag a halhatatlansággal kecsegtet. Másrészt a szolgáltatás a még élő felhasználó megnyugvására szolgál, hiszen így azt hiheti, hogy úgy fognak rá emlékezni, ahogy ő akarja, nem úgy, ahogy a családi történetekben esetleg fennmarad az emléke.

"Great design for everyone".  - találjuk a MOO weboldalán. A többek között mini névjegykártyákat, képeslapokat készítő cég január 5-én indította el szolgáltatását, amellyel Facebook Timeline-unkból egyedi névjegykártyát készíthetünk.

A MOO szerint a design a kulcs mindenhez, ahhoz is, hogy valaki névjegykártyán keresztül mutasson meg magából többet. A social media rendkívül alkalmas az önkifejezésre, és a személyiség bemutatására, a MOO pedig ezt az önkifejezési lehetőséget próbálja átvinni az online színtérről az offline-ra. A kártya elkészítése nagyon egyszerű, a MOO honlapján található alkalmazás a Facebook oldalról a cover fotót és a felhasználó adatait jeleníti meg, valamint a kártya oldalára a profilon található első idézetet, amelyet megváltoztathatunk. Én rendkívül szeretem az egyedi, igényes (a MOO termékei ilyenek) és színes dolgokat, ezért rögtön arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne egy ilyen kártya, habár már biztos lecsúsztam arról az első 200 000 felhasználóról, akik egy ingyenes, ötven darabos csomagot kaptak.

A szolgáltatás elsősorban a felhasználókat célozza, kifejezett szándéka, hogy a felhasználók üzleti partnerek között is terjesszék a kártyákat. A Facebook Card azonban egy olyan újabb marketing eszközzé is válhat, amelyet a Facebook-kínál a Facebook-ot aktívan használó márkáknak, cégeknek és közismert személyeknek. Elképzelhető, hogy hamarosan a kártyák designolását is tanácsadók végzik majd, mint a Facebook-oldalak kialakítását. Ez nem lenne meglepő, hiszen ahogy a Mashable is rámutatott, a Timeline felső részén található fotóban rengeteg lehetőség van.

A Facebook Card nemcsak az egyéni megjelenésre, hanem az online és az offline világ összefonódására is újabb lehetőséget ad, valamint egy érdekes médiumváltást is jelent. A kommunikáció egyre inkább az online színtéren zajlik, mindent digitalizálunk, a Facebook Card esetében viszont egy ezzel ellentétes folyamat zajlik: egy digitális képet viszünk át papír formátumba, és ez lesz a kreatív, az egyedi. Ez önmagában nem olyan nagy újdonság, egyedi névjegykártyákat eddig is lehetett tervez(tet)ni. A kép és a hozzá tartozó adatok, idézetek azonban egy olyan helyről származnak, amelyet a felhasználók valóban a saját "profiljukként" használnak, abban az értelemben, hogy itt mutatják meg, hogy mit szeretnek és mit nem, milyenek is ők, vagy milyennek szeretnének látszani. A Facebook kártya ezért azt sugallja, hogy a kártyával együtt valami személyeset is kapunk, és ez az, ami miatt a Facebook Card sikeres lehet.

Az internetes mém villámgyorsan terjed egyik felhasználóról a másikra. Tartalma tulajdonképpen bármi lehet (videó, link, kép, szöveg), és többféle variációban létezik. Az MTV-ripotere az Operaház előtti tüntetés után a tumblr-nek és a Facebook-nak köszönhetően gyorsan mémmé vált, ma pedig itt a jól ismert Hitler-videó, amelyet a felhasználók már számtalan témában felhasználtak. Ebből pedig a miniszterelnök sem maradhatott ki. A videó igen szórakoztató, egy ilyen eseménydús, csődközeli nap után kiváló kikapcsolódást nyújt:

Itt van még pár a videó egyéb feldolgozásaiból:

A Facebook-oldal a siker záloga, hiszen minden villámgyorsan eljut rajta keresztül felhasználók ezreihez, és ami a legfontosabb, ingyenes. Ez azonban egyáltalán nem így van, a felhasználók elsősorban saját ismerőseikre kíváncsiak, a Facebook-oldalakra már kevésbé.

Manapság szinte minden márka, közéleti személyiség akar magának Facebook-oldalt, sokszor azt sem tudva, hogyan működik. A Facebook-oldal trendi, mindenkinek van, ezért a cégek sokszor úgy érzik, hogy nem maradhatnak ki a közösségi médiából. Ráadásul a Facebook-ra több csoportosulás a szervezkedés szempontjából mint csodatévő eszközre gondol. Azt, hogy egy adott Facebook-oldal mennyire sikeres, a felhasználók ott végrehajtott cselekvéseiből lehet megismerni. Erre az egyik legtöbbet emlegetett lájkolás az egyik indikátor, amely azonban tulajdonképpen semmit sem jelent. Ha például egy projektnél konkrét elérésszám van meghatározva, arra talán jó, azonban az oldal sikerességét egyáltalán nem tükrözi. Az interaktivitás az oldal és a felhasználók között nehezen elérhető, általában akkor következik be, ha valamit kapnak a felhasználók.

A social media marketing sikeressége nagy mértékben függ attól, hogy a Facebook-felhasználók miért is használják az oldalt. Nem kell nagy kutatást végezni ahhoz, hogy megtudjuk, nem azért, hogy kedvenc márkáikat figyeljék. 2011 október – novemberében készítettem egy nem reprezentatív kutatást 116 felsőoktatási intézményben tanuló, illetve felsőfokú képzettséggel rendelkező Facebook-felhasználó között. Az eredmények azt mutatják, hogy a felhasználók elsősorban saját, már meglévő kapcsolati hálójuk erősítésére használják Facebook profiljukat, az általuk lájkolt oldalakon pedig nem aktívak és nehezen is aktiválhatóak.

Az, hogy a válaszadók elsősorban a már meglévő kapcsolati hálójukat építik ki a közösségi oldalakon is, az bizonyítja, hogy a válaszadók 63 %-ának csak olyan ismerősei vannak, akiket a való életben is ismer. Kommunikációra azonban már nem ezt használják elsődleges csatornaként. A válaszadás során rangsorolni kellett az egyes csatornákat: eszerint a legtöbben az MSN-t és a Skype-ot használják, ezek után következett a gmail-chat, majd az e-mail, és csak ezek után rangsorolták a válaszadók a közösségi oldalt. (A sorban az utolsó előtti helyet a telefon, az utolsó helyet pedig a személyes találkozások foglalják el). Ebből is látszik, hogy a kapcsolattartás ugyan teljesen az online felületre helyeződött, azonban a közösségi oldalak ebben nem vették még át az első helyet. 

Habár a válaszadók a kommunikációs csatornák rangsorában nem helyezték az első helyre a Facebook-ot, a felhasználók azonban erre használják leginkább az oldalt. (A válaszadók számára valószínűleg a kommentelés, lájkolás is kapcsolattartásnak számít, mivel csevegésre kevesen veszik igénybe a Facebook-ot.) A kapcsolattartás után a felhasználók leginkább információszerzésre használják a Facebook-ot, valamint azért, mert kíváncsiak az ismerőseikre. Akár úgy is lehet fogalmazni, hogy a Facebook-fal átveszi a falu vagy a piac terének a szerepét, ahol mindenki megtalálja az őt érdeklő pletykát. A kérdésre adható többi válaszlehetőség, például a kapcsolatépítés, a játék és a szórakozás az előzőekhez képest elenyésző szerepet játszott.

A Facebook-on az egyik leggyakoribb aktivitás a lájkolás, amely azonban nem igazán jelent semmit sem a felhasználó, sem az adott márka vagy személy szempontjából. A válaszadók több válaszlehetőség esetén a lájkolás okaként leggyakrabban azt jelölték meg, hogy érdekli őket az adott téma, illetve hogy ezzel fejezik ki, mit szeretnek. Így a lájkolásnak inkább önkifejező szerepe van, ugyanis az informálódás és az oldal bejegyzéseinek figyelemmel kísérése közel sem játszott olyan fontos szerepet, mint az előző kettő. A lájkolás mellett másik aktivitás a megosztás, amelynek okát a legtöbb válaszadó szintén abban jelölte meg, hogy tetszését akarja ezzel kifejezni, azaz az önkifejezésnek ismét hangsúlyos. Ráadásul a felhasználók nem igazán aktívak az oldalakon: a válaszadók 85 %-a azt válaszolta, hogy a bejelölt oldalon nem vagy inkább nem aktív. Ez viszont azt is jelenti, hogy még az érdeklődés sem tudja interaktivitásra motiválni a lájkolókat, pedig egy sikeres közösségi oldalnak ez lenne az ismérve.

A kérdőív érintette a felhasználók kommentelési szokásait is. A felmérésből kiderült, hogy a kommentelés szintén kötődik a már meglévő ismereti hálóhoz, illetve le lehet vonni belőle azt a következtetést, hogy a közösségi média nem feltétlenül motiválja a felhasználókat kommunikációra. Az erre vonatkozó kérdés a következőképpen szólt: „Egy társaságban közéleti / kulturális / gazdasági témákról beszélgettek. Hozzászólsz-e?” A válaszok alapján a felhasználók 65 %-a akkor szól hozzá a témához, ha személyesen, kis társaságban beszélgetnek, 27 %-uk akkor is hozzászól, ha Facebook-on, akkor is, ha személyesen folyik a beszélgetés. (A többi válaszadó csak Facebook-on szól hozzá, illetve egyáltalán nem szól hozzá.) Arra a kérdésre pedig, hogy egy esemény, oldal falán található vitaindító poszthoz kommentelnek-e, a válaszadók nagy része talán hozzászól, 28 %-uk egyáltalán nem, 28 %-uk pedig csak akkor, ha ismerős írta a posztot.

A felhasználók Facebook-on keresztül történő aktivizációjának egyik eszköze egy esemény meghirdetése. A felmérésből kiderül, hogy ez viszonylag sikeres eszköz lehet, habár nagy mértékben függ attól, hogy milyen eseményről van szó. A válaszadók 76 %-a vett már részt olyan eseményen, amelyet a Facebook-on szerveztek, 38 %-uk szerint igenis aktivizálhatóak az emberek közösségi oldalon keresztül, míg több mint felük szerint ez inkább az eseménytől függ. Azaz nagyon fontos, hogy mi az esemény tartalma. Akik pedig már aktivizáltak embereket Facebook-on keresztül (ez a válaszadók közel fele), azoknak több mint kétharmada szerint sikeres volt az aktivizáció. A válaszadók szerint (több válaszlehetőség esetén) egy eseményt azért érdemes meghirdetni Facebookon, mert ingyenes, többször hirdethető és sok emberhez eljut. A válaszadók azonban azt, hogy az esemény meghirdetésénél interaktivitásra is van lehetőség, kevésbé tartották fontosnak.

A kutatás ugyan nem reprezentatív, de valamennyire megmutatja azt, hogy a social marketing célja és az emberek felhasználói szokásai nem esnek egybe. Ugyan a lájkolást sokan használják önkifejezésre, azonban ez nem jelenti azt, hogy a felhasználók a tetszésnyilvánítás után kíváncsiak lennének az adott márkára, személyre, ezt bizonyítják a felhasználók aktivitása is az adott oldalon. A lájkok száma tehát egyszeri elérésre indikátor lehet, de az oldal népszerűségét nem mérheti. A felhasználók elsősorban az ismerőseikre és azok aktivitására kíváncsiak (erre például bizonyíték a „Nézd meg, ki nézte meg az adatlapod!” oldalak gyakori felbukkanása), és nem a márkákra. Az események meghirdetése tűnik még a legsikeresebb aktivizációs formának, habár itt is nagyon fontos, hogy milyen az esemény, milyen a tartalom.